2017. február 8-án a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) tartotta soros ülését az OECD Nemzeti Tanács, amelyen az Országos Atomenergia Hivatal képviselője is részt vett. Az ülésen többek között tájékoztatás hangzott el a Magyarország OECD tagságának 20. évfordulója alkalmából 2016-ban megrendezett eseményekről, valamint a szervezet hazai népszerűsítése érdekében tervezett rendezvényekről.
Az OECD Nemzeti Tanács a Gazdasági
Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) képviselendő kormányzati
álláspontok, kezdeményezések egyeztetésére és koordinálására szolgáló szakmai
fórum, amelyen az OECD munkájában érintett tárcák és országos hatáskörű
szervek, valamint a Magyar Nemzeti Bank magas szintű képviselői vesznek
részt.
A tavalyi rendezvények mellett
az ülés napirendjén szerepeltek az OECD költségvetési kérdései, a Magyarországon
2017 júniusában megrendezésre kerülő Globális Termelékenységi Fórum, a
Kis- és Középvállalkozások versenyképességének és termelékenységének növelését
célzó közös NGM/OECD projekt, illetve egyéb OECD-vel kapcsolatos kiemelt
események és projektek.
Az OAH munkatársai aktív tagjai
az OECD Nukleáris Energia Ügynökség bizottságainak és munkacsoportjainak,
többek között olyan területeken, mint a nukleáris létesítmények biztonsága,
radioaktívhulladék-kezelés, sugárvédelem és közegészségügy, nukleáris jog,
kommunikáció.
Az OECD Nemzeti Tanács tevékenységéről
itt találhat további információt.
Az OECD honlapját
ide kattintva érheti el.
Az OECD nukleáris energiával foglalkozó szakosított szervezetéről bővebb információt itt olvashat.