ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Zajlik az IRRS felülvizsgálati misszió előkészítése

2018.02.06

2018. február 2-án sikeresen lezajlott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hatósági rendszert felülvizsgáló missziójának felkészülési találkozója, melyen a NAÜ, az Országos Atomenergia Hivatal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Baranya Megyei Kormányhivatal szakértői vettek részt.


Az egész napos tárgyalás eredményeként sikeresen tisztáztak a felek minden fontos kérdést a 2018. szeptember második felében megrendezésre kerülő misszió tekintetében. Az IRRS-misszió feladata az adott nemzeti hatósági rendszer felülvizsgálata és a NAÜ szabályozásokkal történő összehasonlítása, amelyre hazánkban 2015 májusában került sor (az erről szóló sajtóközleményt itt olvashatja).

A missziót követően 2-3 éven belül ún. követő (follow-up) missziót hívnak meg a tagországok, amelyek az eredeti misszió által tett ajánlások és javaslatok teljesülését, előrehaladását vizsgálja meg. Magyarországon erre kerül sor 2018 őszén.

A felkészülési találkozóra a 2015-ös misszió csapatvezetője és helyettese, valamint koordinátora és helyettese járt az OAH-ban, ahol egész nap tárgyalásokat folytattak a magyar szakemberekkel a követő misszió végrehajtásának részleteiről. A tárgyalások eredményeként véglegesítették a követő misszió időpontját, amelyre így 2018. szeptember 24 és 2018. október 1 között kerül sor. A felek ezen kívül számos kérdésben egyeztettek, amelyek a követő misszió végrehajtásához kapcsolódtak.



Facebook megosztás