Az Európai Bizottság 2016. november 23-án Karlsruhéban, az Európai Unió Joint Research Centre telephelyén első alkalommal rendezte meg az APEX Europa elnevezésű, a nukleáris és más radioaktív anyagok védettségével kapcsolatos magas szintű gyakorlatát. A magyar küldöttségbe az Országos Atomenergia Hivatal is delegált szakértőt.
A delegációk négy szcenárióban, irányított
kérdéseken keresztül mutatták be az egyes nemzetek radiológiai felderítő
egységeit és eljárásait, a szabályozó jogszabályi hátteret és a jó gyakorlataikat.
A résztvevők kiemelték: a legtöbb országban a forgatókönyv szerinti események kezelésére megvannak az eljárásrendek, azonban az egyes érintett szervezetek gördülékeny együttműködésén szinte mindenhol lehet még fejleszteni. Hangsúlyozták továbbá a szervezetek hatékony együttműködését biztosító eljárásrendek kidolgozásának, a képzések és a gyakorlatok szervezésének fontosságát. Az országos szervek együttműködésének fontosságán túl a megbeszélés megerősítette a tagországok közötti még intenzívebb kommunikáció szükségességét is. A szervezők és a résztvevők egyöntetű véleménye volt, hogy a gyakorlatot jövőre is érdemes megszervezni és lehetőség szerint a meghívottak körét kibővíteni az EU tagországok közvetlen szomszédjaival.