ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

NAÜ Kormányzótanácsi ülés Bécsben

2020.03.19
Forrás: IAEA Forrás: IAEA

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kormányzótanácsának rendes ülését – amelyen Magyarország tavaly szeptember óta mint tag vesz részt - 2020. március 9–13-án Bécsben tartották. Az ülés kiemelt témái között szerepelt többek közt a nukleáris biztonság áttekintése, a nukleáris technológiáról készített 2020-as jelentés áttekintése, valamint az iráni biztosítéki megállapodás.


A NAÜ kormányzótanácsának ülésén Rafael Mariano Grossi, a NAÜ főigazgatója először is arról értesítette a küldötteket, hogy az ügynökség mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a tagállamokat a koronavírus járvány alatt.

Magyarország részéről hozzászólások hangzottak el a nukleáris biztonság és a nukleáris technológia, valamint az iráni nukleáris ellenőrzés témakörében. Hangsúlyoztuk hazánk nukleáris biztonság iránti elkötelezettségét és azt, hogy a magyar jogi és szabályozási keretet rendszeresen frissítjük a NAÜ biztonsági előírásainak változásaival összhangban. Delegációnk hangsúlyozta a szakértői felülvizsgálati missziók, az atomerőművek és kutatóreaktorok öregedéskezelése, az emberi erőforrások fejlesztése, a nukleáris tudásmenedzsment és a kapacitásépítés fontosságát a nukleáris biztonság és a nukleáris programok fenntarthatóságának biztosítása érdekében.

A nukleáris technológiáról szólva elmondtuk, hogy Magyarország a 2030-as Nemzeti Energiastratégiájával összhangban határozottan elkötelezett az atomenergia területén az innováció mellett. Magyarország számos kutatási és fejlesztési kezdeményezést tervez a meglévő nemzeti nukleáris villamosenergia-termelési kapacitás fenntartása és új atomerőművi blokkok építése tekintetében. A nukleáris technológiáról szóló jelentés kapcsán küldöttségünk hangsúlyozta a regionális együttműködés fontosságát, amelyet elősegítenek a különféle műszaki együttműködési projektek.

Bevezető beszédében a NAÜ főigazgató felszólította Iránt, hogy haladéktalanul és teljes körűen működjön együtt az ügynökséggel. Ehhez kapcsolódva Magyarország méltatta a NAÜ gyors, független és objektív jelentéseit, valamint az iráni nukleáris tevékenységek ellenőrzésének folyamatos szakmai és pártatlan ellenőrzését. Mint az EU és más tagállamok, felhívtuk Iránt, hogy teljes mértékben működjön együtt a NAÜ-vel.

A kormányzótanácsi ülés további témái között szerepelt Észak-Korea nukleáris programjának figyelemmel kísérése és a biztosítéki megállapodás végrehajtásának helyzete Szíriában.



Facebook megosztás