ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Az OAH benyújtotta a magyar Nemzeti Jelentést az EU tematikus szakértői felülvizsgálatához

2017.12.19

Az EU Nukleáris Biztonsági Irányelve (2014/87/EURATOM (NSD)) szerint hatévente tematikus szakértői felülvizsgálatot kell végrehajtani minden, nukleáris létesítményeket üzemeltető tagállamban. Az első ilyen felülvizsgálatra 2017-ben került sor. A felülvizsgálat során a tagállamoknak először nemzeti értékelést kell készíteniük az adott témakörben, amelyet közzé kell tenniük angolul is. A tagállamok felülvizsgálják egymás jelentéseit, továbbá a jelentésekhez bárki tehet észrevételeket és tehet fel kérdéseket. Az EU szakértőket is felkért a jelentések vizsgálatára. A felülvizsgálat eredményeit 2018 tavaszán egy konferencia keretében mutatják be a tagállamok és a felkért szakértők, majd ezekről összegző jelentés készül.


Az ENSREG (az Európai Bizottság nukleáris biztonsági ügyekben illetékes, uniós nukleáris hatóságok vezetőiből álló tanácsadó szervezete) döntése szerint a 2017-es felülvizsgálat témája az öregedéskezelés volt. A vizsgálatot létesítési engedéllyel rendelkező vagy üzemelő atomerőművekre és 1 megawattot meghaladó teljesítményű kutatóreaktorokra kellett elvégezni. A felülvizsgálat célja az adott területen a tagállami szabályozás átvilágítása, a problémák és jó gyakorlatok azonosítása, a létesítményi üzemeltetési tapasztalatok azonosítása és megosztása, az európai szakértői felülvizsgálat elvégzése és a főbb közös problémák feltárása. A felülvizsgálat egységes dokumentálása érdekében a terjedelméhez és a nemzeti jelentés tartalmához specifikáció készült.

Magyarországon két létesítmény érintett a felülvizsgálatban: a Paksi Atomerőmű és a Budapesti Kutatóreaktor. A felülvizsgálat önértékelési részét mindkét létesítmény elvégezte, és megküldte jelentését az OAH számára. Az OAH a jelentéseket felülvizsgálta, majd ezek felhasználásával és saját értékelése alapján elkészítette a nemzeti jelentést, amelyet mind magyar, mind angol nyelven közzétett a honlapján.

A felülvizsgálat eredménye az alábbiakban összegezhető:
·        A nukleáris létesítmények öregedéskezelése terén a magyar szabályozás teljes mértékben összhangban van a nemzetközi ajánlásokkal.
·        Az OAH a folyamatos felügyelet elvét követi ezen a területen is, az öregedéskezelés beágyazódott a hatósági engedélyezési, ellenőrzési és értékelési tevékenységbe.
·        A két nukleáris létesítmény öregedéskezelése megfelel a hazai szabályozásnak és ezen keresztül a nemzetközi elvárásoknak és jó gyakorlatoknak.
·        A létesítmények felkészültek a várható öregedési folyamatok kezelésére és a nem várt romlási folyamatok felismerésére és kezelésére.
·        A létesítmények folyamatosan végzik a berendezések biztonságos állapotának fenntartásához szükséges tevékenységeket.

A nemzeti jelentést az OAH benyújtotta az Európai Unió illetékes szervezeteihez. A dokumentumot ide kattintva érheti el.



Facebook megosztás