ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Lezajlott a közmeghallgatás Kisnémediben

2018.07.06

Kevés érdeklődővel 2018. július 5-én lezajlott a püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) üzemeltetési engedélyére vonatkozóan indult hatósági eljáráshoz kapcsolódó közmeghallgatás, amelynek a Kisnémedi Művelődési Ház adott otthont.


A hazai törvényi szabályozás szerint a nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók minden, létesítményi szintű engedélyezési eljárása során közmeghallgatást kell tartani annak érdekében, hogy a lakosság megismerhesse az ügy fontosabb részleteit, elmondhassa véleményét, illetve kérdéseket tehessen fel az engedélyes, valamint az érintett hatóságok számára.

A rendezvény első felében az RHFT engedélyese, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RHK Kft.), valamint az Országos Atomenergia Hivatal munkatársai bemutatták az RHFT-t és a folyamatban lévő engedélyezési eljárást, majd ezt követően a hallgatóság által megfogalmazott kérdéseket válaszolták meg.

Az érdeklődők részéről felmerült, hogy mi történik majd azokkal a Paksi Atomerőműből származó hulladékokkal, amelyeket korábban az RHFT-ben helyeztek el (hiszen a létesítmény feladata a nem atomerőművi eredetű kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék átvétele és elhelyezése). Válaszként elhangzott, hogy csak 1996-ig végeztek hulladékbeszállítást az atomerőműből, ezek a hulladékok az RHFT-ben maradnak a jövőben is. Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója jelezte, hogy ezek a hulladékok kis- vagy közepes aktivitású hulladékok, jelentős részben elszennyeződött védőeszközök – például cipővédők, kesztyűk és védőruhák, amelyek aktivitása az elmúlt 22 évben már számottevően lecsökkent.

Kérdésként hangzott el, hogy miért volt szükséges a láncreakció kialakulása lehetőségének a vizsgálata az üzemeltetési engedély iránti kérelem megalapozásához. Fichtinger Gyula elmondta: jogszabály írja elő, hogy minden radioaktívhulladék-tároló esetében szükséges ezen vizsgálatok, elemzések elvégzése. Nős Bálint stratégiai és műszaki igazgató az RHK Kft. képviseletében hangsúlyozta, hogy az elkészült, rendkívül konzervatív elemzésben olyan szélsőségesen kis gyakoriságú forgatókönyveket is megvizsgáltak, mint például a teljes tároló víz alá kerülése, de még ezekben az esetekben is kizártnak bizonyult a láncreakció lehetősége.

A közmeghallgatás végén az OAH főigazgatója ismertette az eljárás további menetét, illetve azt, hogy a hatóság hogyan hasznosítja a rendezvényen elhangzottakat, valamint megköszönte a lakosság aktív részvételét. Kiemelte, hogy a közmeghallgatás hatékony eszköz a nyilvánosság hatósági eljárásokba történő bevonására, ezért mindenkit arra bíztat, hogy a jövőben is vegyen részt az OAH hasonló rendezvényein.

A közmeghallgatás anyagait itt érheti el.

A közmeghallgatásról készített feljegyzés, később pedig az eljárásban született hatósági döntésről szóló hirdetmény kihelyezésre kerül Kisnémedi és Püspökszilágy községek polgármesteri hivatalaiban, az OAH honlapján (www.oah.hu) és hirdetőtábláján (1036 Budapest, Fényes Adolf utca 4.) valamint a közigazgatási hirdetmények portálján (http://hirdetmeny.magyarorszag.hu)



Facebook megosztás