ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Ismeretterjesztő konferencia a Magyar Tudományos Akadémia Disztermében

2009.11.25

Az Országos Atomenergia Hivatal, a TIT Stúdió Egyesület és a Magyar Természettudományi Társulat 2009. november 24-én „Atomenergiáról – mindenkinek” címmel ismeretterjesztő konferenciát tartott a Magyar Tudományos Akadémián. A konferencia iránti nagy érdeklődést jelezte, hogy az Akadémia I. emeleti Díszterme zsúfolásig megtelt, a II. emeleti Nagyteremben pedig sokan kivetítőn követték az előadásokat.


A résztvevők többsége középiskolai tanár és diák volt budapesti és budapest-környéki középiskolákból. A 2005 óta tartó ismeretterjesztő sorozat lezárását jelentő konferenciára meghívtuk a sorozat legjobb vidéki előadásait is, hogy a budapesti résztvevők lehetőséget kapjanak ezek megismerésére. A konferencián Rónaky József, az OAH főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Kroó Norbert, az MTA alelnöke megnyitó beszédében személyes élményeit osztotta meg a hallgatókkal az atomenergia magyarországi felhasználásának kezdetéről. A konferencia első felében Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója az atomenergiában rejlő tudományos lehetőségekről beszélt, s felhívta a figyelmet az emelt szintű fizikai érettségi fontosságára. Rónaky József, az OAH főigazgatója az atomenergiának a villamosenergia-ellátásban betöltött szerepéről, és az energiaellátás biztonsága és a klimaváltozás csökkentése szempontjából is fontos új atomerőművek jelentőségéről szólt. Pávics László egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Nukleáris Medicina Intézetének igazgatója előadását a radioaktív izotópok előállításáról és orvosi felhasználásáról tartotta. A konferencia második felében Somlai János, a veszprémi Pannon Egyetem docense a mindennapjainkban jelen lévő radonról, és annak veszélyeiről tartott előadást. Molnár Mihály, a debreceni MTA ATOMKI osztályvezető-helyettese a radioaktív szén felhasználási lehetőségeiről beszélt a régészeti leletek korának meghatározásában, valamint a klimaváltozás kimutatásában. Az utolsó előadást Berta Miklós, a győri Széchenyi István Egyetem adjunktusa tartotta a jövő energiaforrásáról, a fúzióról. Az előadások után és a szünetben volt lehetőség a számos hallgatói kérdés megválaszolására. Az Akadémia épületének aulájában a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. A Magyar Nukleáris Társaság „Fiatalok a Nukleáris Energetikáért” szakcsoportja a Díszterem előtt ezúttal is műszeres bemutatót tartott, ahol a résztvevők beszélgettek a fiatalokkal az atomenergia alkalmazásáról és totó kitöltésével ellenőrizhették ismereteiket. A mintegy 400 kitöltött totó is jelezte a nagy érdeklődést. A konferencián elhangzott előadások: A tudomány az atomenergia alkalmazásában, az atomenergia Magyarországon
Aszódi Attila igazgató, egyetemi docens
BME Nukleáris Technikai Intézet
Az atomenergia szerepe az energiaellátásban
Rónaky József főigazgató
Országos Atomenergia Hivatal
Atomenergia az orvostudományban
Pávics László intézetvezető
egyetemi tanár
SZTE ÁOK Nukleáris Medicina Intézet
Radon a környezetünkben
Somlai János egyetemi docens
Pannon Egyetem Mérnöki Kar
Radiokémiai és Radioökológiai Intézet
Mire jó a radioaktív szén?
Molnár Mihály osztályvezető-helyettes
MTA ATOMKI
Fúziós energiatermelés
Berta Miklós egyetemi adjunktus
Széchenyi István Egyetem
Fizika és Kémia Tanszék



Facebook megosztás