ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Japán delegáció látogatása az OAH-ban

2019.06.19
Japán delegáció Japán delegáció

A Japán Mérnökök Szövetségének delegációját fogadta az Országos Atomenergia Hivatal 2019. június 17-én. A látogatás fő témája a nukleáris létesítmények fizikai védelme, különösképp a programozható rendszerek védelme a globális kibertér irányából érkező támadásokkal szemben.


A megbeszélés elején Vincze Árpád főosztályvezető köszöntette a vendégeket: megnyitójában elmondta, hogy az OAH mindig is örömmel dolgozott együtt a japán féllel. A vendégek részéről Kauro Naito, a Szövetség elnöke köszönte meg a lehetőséget a látogatásra.

A nap folyamán a japán és magyar szakértők előadások és kerekasztal beszélgetések során mutatták be a védettségi rendszereiket, a legutóbbi, 2014-es látogatás óta történt változásokat és a jövő kihívásait. Kiemelt témaként szerepeltek a programozható rendszerek területére vonatkozó előírások, valamint az új fenyegetettségi elemek és az ellenük való felkészülés lehetőségei. A magyar fél bemutatta a Paks 2 projekt alakulását és az azzal kapcsolatos védettségi kihívásokat. A résztvevők a szakmai napot eredményesnek és informatívnak értékelték.

A küldöttség június 18-án meglátogatta a Paksi Atomerőművet, ahol a bejáráson túl egy egyeztetést folytattak az erőmű képviselőivel a telephely nukleáris védettségéről.



Facebook megosztás