ATDR

SajatosEnaplo


Részletes kereső

Magyarorszag.hu

Kozadat.hu

Elérhető a végleges IRRS-jelentés az OAH honlapján

2015.10.20

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a tavaszi IRRS-misszióról szóló végleges jelentést megküldte az Országos Atomenergia Hivatalnak, amelyet elérhetővé tettünk honlapunkon.


A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szervezésében 2015 tavaszán IRRS-missziót fogadott hazánk, amelynek keretében külföldi szakértők két héten keresztül vizsgálták a teljes hazai nukleáris hatósági rendszert a NAÜ-követelmények tükrében. A helyszíni vizsgálat 2015. május 11-22. között zajlott le, melynek utolsó napjára a NAÜ-szakértők előzetes jelentést készítettek a felülvizsgálat során tapasztaltakról. A misszióban az OAH mellett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztiorvosi Hivatala, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya is részt vett.

Az IRRS-misszió előtt az OAH önértékelést hajtott végre, s annak eredményeként akciótervet készített, amelyet az előzetes jelentés tükrében felülvizsgált és a misszió szakemberei által adott javaslatokkal és ajánlásokkal kiegészített.

A NAÜ a végleges jelentést a napokban küldte meg az OAH-nak. A jelentésben a szakemberek 32 ajánlást, 10 javaslatot és 6 jó gyakorlatot fogalmaztak meg az érintett hatóságok működésével kapcsolatban.

A jelentésben megfogalmazott, nemcsak az OAH-t érintő kormányzati feladatok egyeztetését az érintett kormányzati szervek bevonásával hivatalunk rövid időn belül megkezdi.

Az Országos Atomenergia Hivatal számára kiemelt fontosságú, hogy tevékenysége mindenki számára átlátható legyen, ezért az IRRS-misszió végleges jelentését angol nyelven közzétettük honlapunkon. A minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében a jelentés fordítását megkezdtük, a magyar nyelvű változat várhatóan október végén lesz olvasható oldalunkon.



Facebook megosztás