A CERTA Veszélyhelyzeti Intézkedési, Gyakorló és Elemző Központ (Centre for Emergency Response, Training and Analysis) ad helyet az OAH BESZ csoportjainak. A CERTA csak nukleáris vagy radiológiai veszélyhelyzetben, illetve gyakorlatok esetén működik, és kizárólag a baleset-elhárítási feladatok ellátására és gyakorlására szolgál, míg a CERTA Oktató Központ a baleset-elhárítási munka mellett képzési tevékenység helyszíne is. Itt folyik az OAH munkatársainak betanuló-, szinten tartó- és továbbképzése.
Elemző eszközök
Az OAH BESZ radiológiai és nukleáris szakértői a munkájukat különféle számítógépes elemző szoftverek segítségével végzik. Ezen eszközök között megtalálható az erőmű állapotának értékelését megkönnyítő CERTA VITA rendszer és ADAM program, valamint a forrástag meghatározására szolgáló InterRAS program. A zónasérülés kockázatát baleseti helyzetben egy valószínűségi alapú szoftver, a ZONAKOC becsli. A Kritikus Biztonsági Funkció Monitorozó Rendszer –, amely megkönnyíti az üzemzavar-kezelési utasítások használatát az operátorok számára – a CERTA Központban is megjeleníthető. További gyorselemző szoftverek a környezeti radiológiai mérőállomások által mért adatok összegyűjtését és értékelését végző AMAR, illetve a környezet radiológiai következményeinek becslését végző SINAC szoftver.
A blokkokkal on-line adatkapcsolatot tartó CERTA VITA rendszer (fejlesztette a KFKI Atomenergia Kutatóintézete), a blokkok és opcionálisan a szimulátor (a baleset-elhárítási gyakorlatok baleseti forgatókönyve a szimulátoron fut) előre kiválasztott 500-600 adatát jeleníti meg és teszi értékelhetővé tíz másodperces frissítési periódussal. A CERTA VITA rendszerben a mért és számított adatok négyféle megközelítéssel jeleníthetők meg. A biztonsági paraméter képernyőn a biztonságra és a blokkok állapotára legjelentősebb hatású paraméterek jelennek meg. Az általunk kiválasztott bármely paramétert trenden ábrázolhatjuk. A p-T (nyomás-hőmérséklet) diagrammon a primerkör hideg- és melegági munkapontja helyzetének időbeli változását követhetjük. Az adatokat több, mint 30 erőművi sémán is megjeleníthetjük.
A Nukleáris Csoport az on-line adatkapcsolat mellett az erőmű írásos jelentéseit is megkapja, és egy a telephelyi veszélyhelyzeti központba (PA Rt. Védett Vezetési Pont) delegált megfigyelővel telefonon kapcsolatot tart az esetleges kérdések tisztázása céljából.
Az ADAM szoftvert az amerikai ERI (Electric Research Institute, Washington, USA) vállalat fejlesztette ki előbb nyugati PWR típusú reaktorokra, majd VVER-440-es típusokra. Számunkra a kódot a paksi atomerőmű blokkjaira adaptálták. A szoftvert a CERTA-VITA rendszerrel összekapcsolva diagnosztikai célra is lehet használni, de igazi jelentősége abban áll, hogy nagyon gyorsan képes erőművi folyamatokat szimulálni. A baleseti folyamat párhuzamos futtatásával előre lehet jelezni a sérült blokk várható állapotát.
A Nukleáris Csoport a forrástag meghatározására az US NRC által fejlesztett és a NAÜ által adaptált InterRAS szoftvert használja. , Az InterRAS kód előnye, hogy a lehetséges kibocsátás nagyon gyors becslését végzi el előre kiszámolt baleseti tranziensek eredményei alapján. Emiatt ezt a kódot a baleset első fázisaiban érdemes használni. Hátránya, hogy nem ad becslést arra, hogy mennyi idő áll rendelkezésre a jelentős kibocsátások előtt. Az InterRAS a forrástagot nagy részletességgel adja meg, ezért eredménye használható a SINAC környezeti szimulátor inputjaként. A szoftver a környezeti dózisteljesítményeket is becsülni tudja.
A sugárvédelmi szakértők munkájuk során a Qwertynet Kft. által fejlesztett AMAR automatikus mérési adatfeldolgozó és értékelő szoftvert, valamint a KFKI AEKI által kifejlesztett, a környezeti következmények becslését végző SINAC szoftvert használják. A SINAC számításaihoz a Nukleáris Csoport által készített forrástag és az Országos Meteorológiai Szolgálattól kapott 36 órás országos meteorológiai előrejelzés szükséges.
Az ország kb. 80 sugárzásmérő egysége által mért dózisteljesítmény-értékeket az AMAR szoftver gyűjti össze és jeleníti meg a központban. Az értékeléshez szükséges sugárzási értékeket, illetve a meteorológiai adatokat és előrejelzéseket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Nukleárisbaleseti Információs és Értékelő Központja juttatja el a CERTA központba.
Forrástag
A forrástag egy radioaktív kibocsátással járó baleset esetén az alábbi információkat tartalmazza:
- a kibocsátott radioaktív anyag izotóp-összetétele,
- a kibocsátott izotópok aktivitása,
- a kibocsátás kezdő időpontja,
- a kibocsátás időtartama,
- a kibocsátás effektív magassága.
A forrástagot a környezeti következmények értékelésére elvégzett számításokhoz izotóp-specifikusan kell megadni. Az eredmények értelmezhetőségét azonban a főbb izotóp- csoportonként való összegzés megkönnyíti. A Nukleáris Csoportot segíti az ún. Módszertani Segédlet, mely előzetes számításokat tartalmaz különböző baleseti szituációkra. A segédlet alapján a Nukleáris Csoport forrástag-becslést adhat olyan esetben, amikor csak kevés információval rendelkezik az atomerőmű állapotáról.
Hírközlési eszközök, energiaellátás
A CERTA-ban dolgozó minden szakértőnek modern számítástechnikai hardver eszközök állnak rendelkezésére. A központ működése során a munkatársak a dokumentumok kezelésével kapcsolatos feladatokat az ICON Kft. által az OAH BESZ szervezetére és igényeire adaptált Lotus Notes rendszerben végzik. Ez a rendszer irányítja a bejövő és kimenő faxok kezelését, az iktatást és az OAH BESZ-en belüli és kívüli e-mail forgalmat. A faxkezelést négy vonalon faxmodemek segítségével végzi el, de a modemek vagy a szerver meghibásodásának esetére két normál faxgép is a rendszer része.
A központban a szükséges sokszorosítást az ott található nagy teljesítményű fénymásoló végzi. A nyomtatást három hálózati nyomtató segíti. A központ minden helyisége klimatizált, a biztonságot füstjelző rendszer garantálja, amelynek érzékelői az épületet őrző biztonsági szolgálatot riasztják. A szünetmentes energiaellátást UPS-ek biztosítják, a hálózat hosszabb kiesése esetén az irodaépület parkoló szintjére telepített dízelgenerátor táplál be a hálózatba.