GAZDÁLKODÁS
Az OAH a Kormány irányításával működő, önálló feladattal és hatósági jogkörrel rendelkező országos hatáskörű központi közigazgatási szerv. Az OAH alapvető feladatait és hatáskörét az atomenergiáról szóló törvény (1996. évi CXVI. tv.), valamint a kapcsolódó kormányrendeletek (112/2011 (VII.4) Korm. rendelet, 118/2011(VII.11) Korm. rendelet és a 190/2011(IX.19) Korm. rendelet) határozzák meg.
Az OAH költségvetése a kijelölt miniszter által vezetett minisztérium költségvetésében elkülönítetten jelenik meg.
Az atomenergiáról szóló törvény 1998. január 1-jei hatállyal Központi Nukleáris Pénzügyi Alapot hozott létre, amelynek forrását az atomenergiát alkalmazó létesítmények befizetései képezik. Az Alap célja a radioaktív hulladéktárolók létesítésének, a kiégett fűtőelemek ideiglenes tárolásának és végső elhelyezésének, valamint a nukleáris létesítmények végleges leállításának, leszerelésének finanszírozása. Az Alap által finanszírozott létesítések, vásárolt eszközök, készletek a kincstári vagyon részét képezik A nukleáris létesítmények üzemeltetőinek a tényleges üzemidő alatt fel kell halmozni az Alap célja szerinti feladatok ellátásához szükséges forrást. Ez alól kivételt képeznek a költségvetési intézmények által működtetett létesitmények.
A Kormánynak az OAH fölötti felügyeletét gyakorló tagja rendelkezik az Alappal, az Alap kezelője az OAH. Az OAH a radioaktív hulladéktárolók létesítésére, üzemeltetésére, fenntartására, valamint a nukleáris létesítmények leszerelésére létrehozta a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft-t (RHK Kft.). Az RHK Kft. felelős a püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló, valamint a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója üzemeltetéséért is. Feladatai közé tartozik a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozott tevékenységekre vonatkozóan éves, közép- és hosszú távú tervek készítése. Az Alap kezelése során az OAH ellenőrzi az Alappal rendelkező miniszter által jóváhagyott közép- és hosszú távú terv, valamint az Alapból finanszírozott éves munkaprogram végrehajtását.
 | | |
![Hide details for [<font class="base_red"><b>ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL</b></font>]](/web/v2/portal.nsf/twistie.gif?OpenImageResource&ImgIndex=1) | ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL |
|  |
|  |  |
|  |  |
|  |  |
|  |  |
|  |  |
|  |  |
![Hide details for [<font class="base_red"><b>KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP</b></font>]](/web/v2/portal.nsf/twistie.gif?OpenImageResource&ImgIndex=1) | KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP |
|  |
|  |  |
|  |  |
|  |  |
|